Havas eső vagy tavaszias idő: kettészakad az országA hegyekben még havas eső várható, máshol azonban igazi tavaszias 15 fokot mérhetünk. Lassan vége a télnek. -írja life.hu

Országos előrejelzés: kedd estig

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, de délnyugaton estig felhős marad az ég. Kezdetben helyenként eső, zápor még előfordulhat, majd kora délután már mindenütt megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél helyenként megerősödik, főként a Dunántúli-középhegységben néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul. Késő estére 2 és 6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Eleinte változóan felhős idő lesz többórás napsütéssel, majd délután erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb eső, a hegyekben havas eső előfordulhat. Eleinte a DNy-i, Ny-i, majd az ÉNy-i szél élénkül meg. 10 fok körül alakul a hőmérséklet délután.

Csütörtök

Egyre nagyobb területen süt ki a nap, az eleinte erős északnyugati szél is fokozatosan mérséklődik a délutáni órákra. Reggel 0 fok körül, délután 5 és 10 fok között valószínű a hőmérséklet.

Péntek

A napsütést mellett erősen megnövekszik a felhőzet, néhol futó zápor, a hegyekben hózápor is előfordul. Az ÉNy-i szél átmenetileg több helyen megerősödik. A csúcsérték 7 és 12°C között alakul.

Hétvége

Gyakran erősen felhős lesz az ég, de záporeső inkább csak néhol fordul elő. Az egyre jobban megélénkülő DNy-i szél melegebb levegőt szállít: szombaton még csak 10, vasárnap már 15°C körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.