7 csúnya igazság az életről, amiről senki sem akar beszélni

Az életben mindannyian tapasztalunk hullámvölgyeket és hullámhegyeket. Néha úgy érezzük, hogy az egész világ ellenünk fordul, máskor pedig azt érezzük, hogy bármire képesek vagyunk, amit csak megálmodunk.

Az élet tele van csúnya igazságokkal, és valamilyen okból nem sok ember hajlandó kimondani ezeket. Az alábbiakban áttekintünk ezek közül néhányat, abban a reményben, hogy megmutathatjuk másoknak, nincsenek egyedül. Csak azért, mert érzel valamit, amit más nem hajlandó beismerni, még nem jelenti azt, hogy elszigetelt vagy.

Valamilyen okból szeretünk sok mindent titokban tartani mások előtt. Nem osztunk meg egymással mindent, és nem adjuk meg a megfelelő segítséget egymásnak a fejlődéshez, és ez visszahúz bennünket. Ha beszélünk ezekről a dolgokról, és tudatosítjuk őket a nálunk fiatalabbakban, azzal nagy szolgálatot tehetünk az emberiségnek.

7 csúnya igazság az életről, amiről senki sem akar beszélni:

1. Senki sem tökéletes

A tökéletesség nem létezik, és nem szabad arra pazarolnunk az időt, hogy olyasmire törekszünk, amit soha nem érhetünk el. El kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és megpróbálnunk fejlődni azokban a dolgokban, amelyekre valóban szükségünk van. Még a világ legsikeresebb emberei sem tökéletesek.

2. Nem vagyunk legyőzhetetlenek

Egyszer mind meghalunk, és mindannyian keresztül megyünk nehéz időszakokon is. Nem vagyunk legyőzhetetlenek. Ami azt illeti, nagyon is törékenyek vagyunk.

3. A legtöbb embert nem érdekli, mennyire nehéz az életed, vagy éppen min mész keresztül

A legtöbb ember nem törődik veled vagy a dolgokkal, amelyeket átélsz. Hacsak nem alakult ki köztük szoros kötelék, a legtöbb ember előtérbe helyezi önmagát másokkal szemben. Csak mert úgy érzed, megérdemelnél valamit, még nem biztos, hogy így is van. Mindenkinek megvan a saját problémája.

4. A tettek valóban hangosabbak minden szónál

A dolgok, amiket megteszel, sokkal többet mondanak el, mint a szavak, amiket választasz. Ha egy dolgot mondasz, és mást teszel, az hosszútávon csak további problémákat okozhat. Meg kell erősítened a szavaidat a tetteiddel, mert ha nem így teszel, a dolgok soha nem úgy alakulnak majd, ahogy szeretnéd. Az emberek figyelni fognak arra, hogy jót állsz a szavaidért vagy sem.

5. Mások gondolatai vagy szavai nem határozzák meg, ki vagy te

Csak mert valaki mondott rólad valamit, ami rosszul esett, vagy megbántott, még nem biztos, hogy az igaz is. Mások szavai nem határoznak meg téged. Te vagy az egyetlen, aki eldöntheti, milyen leszel.

6. Nem szabad elvesztegetnünk az időt

Az idő olyan dolog, amiből soha nincs elég, és mindig kicsúszik a kezünk közül. A holnap nem biztos ígéret, élj úgy minden nap, mintha az lenne az utolsó, mert ez bármikor megtörténhet.

7. A boldogságot nem találhatjuk meg másokban

Bár a legtöbben úgy gondolják, ha megtalálják a szerelmet, és megállapodnak, az boldoggá teszi majd őket, de ez nem így van. A boldogságot csak önmagunkban lehet megtalálni. Ha igazán boldog akarsz lenni, akkor erről neked magadnak kell gondoskodnod.